Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2013. január 21., hétfő

Táncház Nagyváradon

A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese és a Partiumi Keresztény Egyetem most közös együttműködésben havi rendszerességgel működő táncházat indít, alkalmanként különböző tematikával. Egy kis ízelítő a tervezett táncházak témáiból: februárban Farsangi táncház, márciusban Forradalmi táncház lesz, áprilisban pedig Húsvéti táncházba jöhetnek a népzene-, és néptánc-kedvelők.
A legelső alkalom arra, hogy a régi és új táncházasok találkozhassanak, az az Újévi táncház, melyre január 17-én, csütörtökön este 19:00 órától kerül sor a PKE dísztermében (Primăriei – régi nevén Teleki – utca, 36 szám). Az ünnepi nyitó táncház alkalmával az Üsztürü zenekar húzza majd a talpalávalót. A vendég zenekar kiemelten foglalkozik Erdély és elsősorban Közép-Erdély vonós hangszeres zenéjével: Szék, Kalotaszeg, Mezőség, Küküllő-mente és Székelyföld. A későbbi táncházak állandó zenekara a Nagyvárad Táncegyüttes Soroglya zenekara lesz.
Ne szomorkodjanak azok sem, akik még nem tudnak táncolni, de szívesen eljönnének a táncházba, mert számukra a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai vezetésével minden alkalommal néptánc oktatás is lesz.
A nyitó táncházban Kádár Elemér oktat majd Kisküküllő-menti táncokat Tolnai Tímea segítségével a tanulni vágyók számára.
Belépőjegyeket a helyszínen lehet majd vásárolni 5 lejes áron. Részletek iránt érdeklődni a 0772/215-371-es telefonszámon lehet.
A táncházba szeretettel várnak kicsiket és nagyokat egyaránt!
Forrás : nte.szigligeti.ro
Beindult a váradi táncház
Forrás: erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése